Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Terméktől függően 5 és 39 százalék közötti árcsökkenéssel szembesülhetnek a vásárlók.
A Mandiner korábban már megírta, hogy az Aldi 20-23 százalékkal alacsonyabb áron kínálja márciustól a magyar beszerzésű trappista sajtjait.
A legújabb hírek szerint felveszi a harcot az élelmiszerárak letöréséért vívott harcban a SPAR Magyarország is, amelynél ettől a héttől, terméktől függően 5 és 39 százalék közötti árcsökkenéssel szembesülhetnek a vásárlók – írta meg hétfőn az Index.
„Mostantól az áruházlánc még nagyobb fokozatra kapcsol, és az Árzuhanás promóció keretében hetente megjelenő terméklistáinak csökkenő áraival teszi vonzóbbá kínálatát a SPAR és INTERSPAR áruházakban.
Az árcsökkenés mértéke a promócióban ettől a héttől, terméktől függően 5 és 39 százalék között lesz”
– tájékoztatta a lapot a társaság.
A SPAR értesített róla, hogy minden hétfőn konkrét terméklista jelenik meg, feltüntetve az árcsökkenés mértékét. Előfordulhat, hogy a már listán szereplő termékek ára később még tovább csökken,
A lap értesülései szerint ezen a héten ennyivel olcsóbban lehet hozzájutni a promócióban részt vevő termékekhez:
Nyitókép: Fotó: MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor